Ez volt az első karácsonyom, óév búcsúztatóm az Ajándékolóval:) Mondhatom voltak nehéz pillanatok, de imádtam! Viszont az előrenézés, az újév megtervezése előttem van és ezt is imádom.
Úgy alakult, hogy itthon vagyok már másfél hete, ez egy isten áldása volt! Sikerült úgy lelassulnom, mint már nagyon régen és az ötletek megrohamoztak, a sok terv, célkitűzés, egyszer csak összeállt. Nagyon jó volt elengedni magam és csak hagyni, hogy jöjjenek és megtaláljanak:)
Megosztok veletek párat, remélve, hogy kedvet csinálok az Ajándékolóhoz és szívesen csatlakozol!
Kezdjük a januárral, ezt csak bakancslista hónapjának neveztem el. Mikor, ha nem most! Nem csak fogadalmakat lehet tenni így új év elején, hanem konkrét bakancslistád is lehet! Ami tartalmazhat egyéni és közös, társas célokat is, érzelmeket, érzéseket. Jövőbeni terveket, akár aktuális félelmeket is dátummal, majd egy év múlva megnézni, hogy valóban valósak voltak-e!? Írhattok bele általad jónak tartott bölcsességeket, amit magadnak, vagy társadnak szánsz. Milyen jó lesz kibontani hónapok múlva, összebújva jókat kuncogni, összekacsintani. Az egyforma álmokról, érzésekről, célokról, álmokról nem is beszélve. Csak rajtatok múlik az egyeztetés is, mikor nyitjátok ki, akár melyiket mikor nyitjátok ki, mert lehet belőle több is:)
E gondolat mentén tervezem a januári Vali világa foglalkozásomat. Az alkotás egyik témája egy ilyen bakancslistás doboz:):) mindjárt meg is mutatom miről beszélek:) persze, van többféle mintám is.
De az idén tervezek vendég oktatók meghívását is, akik már előrébb járnak a technikában, mint én és nagyon sokat lehet tanulni tőlük. Vagy teljesen más területről, ami emeli az együtt alkotás örömét és tovább is viheted a látottakat, tapasztalatokat a saját otthonodba, ezzel is segítve a hétköznapok színesebbé tételét!
Ezek várnak rád tőlem 2016-ban! Alig várom, hogy együtt legyünk, együtt alkossunk és mindezt együtt éljük meg. Sok öröm, sok kihívás, sok ünnep, jeles nap, amire készülhetsz és vásárolhatsz is nálam:) Várlak hatalmas lelkesedéssel! Alkossunk együtt, ajándékozzunk szívvel!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése