Azt hittem nem sikerült... ugyanis eddig még itthon soha nem sikerült...
Ez a repesztés az én mumusom.... volt:) A sima repesztés sem ment itthon elsőre, de aztán nagyon kikupálódtam:) Igaz sokat is gyakoroltam, de az eredménye nem is maradt el.
Na  most a finom vonalas repesztés azért egy kicsit más tészta, le volt írva, de azért Andi mester asszonyt felhívtam, hogy jól vágom-e a dolgot, kiderült; ok a dolog. Na erre vártam:) Akkor essünk neki, porcelán virágcserép, soha jobbat, szebbet, nagyon jól fog rajta mutatni. Egyébként imádom ezt a technikát, tiszta antikolás és rendkívül elegáns.. legalábbis nekem:)

Készen lett, a pasztázás előtt megbújik a repedés, de én úgy láttam, ez úgy megbújt, hogy nem is látszik:(
Itt megálltam, tutira vettem, hogy nem sikerült, gondoltam hátha lehet még valamit csinálni vele, a pasztázás előtt, ezért elvittem magammal a szakkörre. A mester asszony jól szemügyre vette, még az is lehet, hogy ő vitte fel szemmel a repedéseket, mert azt mondta ő lát rajta repedéseket, és ha ő azt mondja, az úgy is van:)
Tenni nem lehet semmit, csak kipróbálni, paszta rá és lássuk mi lesz.

Komolyan mondom, totál az esélytelenek bizalmával álltam neki, hogy ennek tuti annyi és jól lebőgök és nem is tudom mi lesz. De valami csoda történt, mert olyan gyönyörű lett, hogy azt el sem tudom mondani, csak megmutatni:) A repedések fantasztikusak, sok, kis apró szépség, ha én nem is, de a lelkem táncot járt!!! Mindenki agyon dicsért, hát szemérmesség ide, vagy oda, el kellett fogadjam, mert ritka pillanatok egyike történt velem, elégedett voltam. Nagy utat járt be ez az elégedettség érzés:) Nagyon boldog voltam, akkor már ezt is tudom, kijelenthetem, hogy elsajátítottam a finom vonalas repesztés technikáját, még sok-sok ilyet akarok, mert az egyik kedvencem, nagyon szeretem!

Napok óta készülök írni e szép tányér történetéről, de annyi minden történt azóta, hogy kicsit elvitte ezt a hangulatot... Ennek az üvegtányérnak már legalább hat-nyolc hónapos története van. Akkor hallottam arról először, hogy alulról díszítjük a tányért. Először nem is értettem, de mire megértettem nagyon izgalmasnak találtam és vártam, hogy egyszer együtt kipróbáljuk. Most végre megtörtént és megélve is nagyon jó volt:) Sokan együtt, mindenki más mintát választva, legtöbbünknek új technika is volt, szóval volt áramlás, flow élmény az egész foglalkozás alatt:)

Ez kedden még aktuális volt, sőt még szerdán is, de ahogy teltek a napok és történtek a minden napok a flow élmény azért alábbhagyott. Egyébként ez normális, de most olyan nehézséggel állok szembe ami ezt különösen elvitte.

Amúgy is nehéz.... korán sötétedik, a benti fények nem olyanok, reggel is még sötét van, némelyik alkotásomat beviszem a munkahelyemre, hogy ott fényképezzem le és szép képet tudjak megmutatni az oldalam kedvelőinek. Ezt a képet ma készítettem, de nem adja úgy vissza, mint amilyen szép valójában. Nem látszik, hogy milyen szép irizáló porral is díszítve van az üveg.

De nem csak a fényképezés nehéz. A nyolc óra munka, a család, az alkotásomra szánt idő összehangolása is iszonyúan nehéz, pedig csak ketten vagyunk már a hétköznapokban. Rendelgetnek már tőlem, amit nagyon szívesen készítek el, tanulom az újabb technikákat, olvasóimmal tartom a kapcsolatot, a heti egy mozgást ki nem hagynám, néha úgy érzem szét szakadok, de nem cserélnék senkivel:)

....azért néha irigykedem a régi életemre, milyen jó volt, ráértem, aludtam, filmet néztem, sokkal többet olvastam...stb. Szépen haladok az utamon, a sok szép alkotásra sok, szép visszajelzést kapok, de ebből megélni még nem tudnék.

Gondoltam kérek segítséget, hogy jobban menjen az eladás, a marketing. Meg is kaptam, be is szartam, már elnézést a kifejezésért! Mert úgy érzem nem tudom kiadni a kezemből, sírdogáltam is, hogy el kell engedjem az én kicsikémet, annak ellenére, hogy tudtam így kell majd lenni, mert nem tudok mindent egyedül csinálni. Nem leszek elég hatékony, nem tudok úgy segíteni, ahogy szeretnék, nem tudok mindent egy magam elvégezni, akármennyire is szeretném.

Kerestem a sírás okát, gyökerét, nehezen, de talán megtaláltam. Odáig jutottam, hogy a "gondom"az, hogy nem fogom érezni, hogy fontos vagyok, mert a visszajelzéseket adott esetben nem én kapom, hanem a segítőm. De ez nem igaz, mert a segítőm által, sokkal több helyre eljutok és sokkal több embernek lehetek a segítségére. Ki kell lépnem önmagamból és valóban olyan posztokat készíteni, amik arról szólnak, amik másoknak segítenek, amik az oldalam kedvelőit, leendő kedvelőit szólítják meg. Mindezt persze hitelesen, ami csak úgy lehet, hogy balance-ban tartom az adás-kapás energiáit:)  Ha ezt meg tudom tenni, újabb lépcsőfok meglépését tudhatom magaménak... még érnem kell hozzá, de úgy érzem menni fog:)

És íme a tányér, ami kedden  készült és azóta sok minden történt...:)

Érdeklődéssel és izgalommal vártam a tegnapi szakkört. Ugyanis őszi koszorú kötése volt beütemezve. Rengeteg szebbnél szebb őszi dekoráció kering a neten.... mondhatnánk ránézésre, hogy ahh ezt én is meg tudom csinálni! Azért ez nem olyan egyszerű... legalábbis nekem:)

Kaptunk egy kis egységcsomagot, na már azzal nem tudtam mit kezdeni. Illetve tudtam, hogy a szalma alapra fogom feltenni a sok "kütyüt", de elképzelésem nem volt semmi. Kaptunk egy mintát, nahát pont olyat már csak elvből sem csináltam volna, de tök üres volt az agyam. A mindig lelkes, kreatív Valika, ott ült a sokaság felett és fogalma sem volt, hogy mi a fenét fog ezekkel a termésekkel kezdeni. Megkaptuk az instrukciókat, mire kell figyelni, vigyázni, aztán hajrá. Ja, na de hova, merre...? :)

Némi ráhangolódás, helyezgetés, nézelődés után csak elkezdtem. Komolyan! nehéz volt kilépni önmagamból, hogy elengedjem magam és hagyjam jönni azt, ami jönni akar. Ezzel már többször volt problémám, ha döcögősen is, de végül megoldom és még élvezem is. Ahogy most is történt:) Meg voltam elégedve, a mesterasszony is, a csoport társaim is:) Azért megjegyeztem, hogy maradok én a jó kis dekupázs technikánál, mert csak az, az én szívem csücske:)

Kikacsintásnak  jó volt, örülök, hogy bevállaltam és kiderült, hogy nem vagyok hozzá béna. Erre pedig minden nyári konyhába lépésem figyelmeztet, mert oda tettem az ajtóra az alábbi fotón látható

szépséget. Nézzétek Ti is:)