Így év végén van úgy az emberrel, hogy szeret számot vetni az elmúlt 365 napjával és kicsit tervezni a következőre. Honnan jöttem, merre tartok, hogy is jutok oda? Merengünk egy kicsit, hogy sikerültek az ünnepek, minden rendben lezajlott-e, sikerült-e kicsit beszélgetni is, kivel mi történt, méregetjük, dicsérgetjük egymást, erőt merítünk, vagy éppen veszítünk, de azért az év elejére mégis sikerül kicsit összeszedni magunkat.
Mi a párommal soha nem megyünk szilveszterezni, mert az év vége mindig nagy hajtás, a karácsony tiszta rokon, oda-össze-vissza látogatás és ha még jól is sikerül, azért csak kimerítő. Ezért a két ünnep között szilveszter közeledtével kerülünk olyan hangulatba ami csak a mienk:) Most pont itt tartok és gondoltam leírom, hogy mire jutottam:)

Egy éve októberben egy jóakaróm, akit nevezzünk Andinak:) megkért, hogy írjam le mit tekintenék én hivatásomnak. Határtalan örömöt éreztem (szerinte olyan lettem hirtelen, mint aki szerelmes) hogy valaki kíváncsi erre és megmutathatom. Neki láttam leírni, több órán át, éjszakába nyúlóan megírtam, ami nem is volt olyan egyszerű:) Legyen eleje, vége, közepe és el is engedjem magam közben, szóval kihívás volt, annak ellenére, hogy magamban már szépen összeállt, sokat álmodott kép volt! Na most, ez a hivatás a falusi turizmusban való részvétel volt:):) Most is melegséggel tölt el a sok szép gondolat, amit akkor papírra vetettem. Nem tudom lesz-e valaha belőle valami, de valamit elindított... nagyon!

Ugyanis annyira komolyan vettem magam, hogy ok, ha ezt akarom, akkor - mint fő biztonsági játékos:) - valami "mellékállást" ki kellene találni, mert ha nincs vendég, akkor is meg kell élni valamiből! Feltett szándékom volt, hogy én addig ebbe bele nem kezdek, amíg valami mellékállás nem adódik. Rengeteget töprengtem, végig gondoltam százszor mihez értek, mihez nem. Elég lesújtó volt a kép... Több hetem elment erre és más gondolatom sem volt ennél. Valamiért mindig az ajándék boltnál kötöttem ki, de azt is éreztem, hogy én ott olyan dolgokat szeretnék eladni, amiket én csinálok... de hogyan, amikor nulla a kézügyességem és nem értek semmihez! Mások erre való ösztönzése nagyon ment, sőt nálamnál nagyobb elismerője nem akadt egy kézműves barátomnak sem, de hogy én ilyet csináljak, az kizárt!!! Már februárt írtunk, mikor kezdtem azon gondolkodni, hogy valakit meg kellene kérni, hogy segítsen megtanítani valamilyen kézműveskedésre, de ki a fenét és mit???? Nem hiszitek el, de már legalább két hónapja tudtam, hogy létezik egy másik Andi is, aki ezzel foglalkozik, mert az én Andim többször is ajánlotta, hallottam, de fel nem foghattam:):)

És egyik alkalommal, amikor újra mondta, mint aki akkor hallotta először, leesett a tantusz:):) és megkerestem őt. Gyümölcsöző kapcsolatunk azóta is töretlen és rengeteget tanultam tőle. Áldott legyen a neved, ha Andi vagy, mert csak szerencsét hoztok nekem, a barátnőm is Andi, egy másik alkótótársam, kis mesterem is Andi, szóval csupa jó Andi vesz körül:)

Most itt tartok, belevetettem magam a dekupázs technika rejtelmeibe, foglalkozások, magánórák, workshopok és még rengeteg tanulni való. Túl vagyok egy rendkívül sikeres falunapon, egy nem túl sikeres télapó vásáron, rengeteg tapasztalattal, útravalóval. Belevágtam a technika oktatásába, megmutattam a Vali világát, hangulatát, aminek tartalmas eszköze,közép pontja lett a kézművesség! Egy ellopott jelző lett a szlogenem, ami szerintem a legjobban tükrözi, hogy mit is szeretnék "Preventív egészségmegőrző kreatívkodás Valival:)" :):)

Visszaolvasva az egy évvel korábbi levelemet, szinte mindent megvalósítottam, kivéve a falusi turizmust... lehetne savanyú is a szőlő, de nem az, mert amit ott nyújtani akartam, azt most a Vali világában megteszem... csak éppen nem alszanak itt a vendégeim... de ami késik az nem múlik:):)

Inspirálok mindenkit, hogy merjen nagyot álmodni, kezdje el, mindegy, hogy megy, döcögve, tökéletlenül, nem baj, a lényeg, hogy megy, mert megtapasztalásokból ismerjük meg magunkat, hol mit lehet még javítani, jobbá válni.

Ezen az úton haladok tovább 2016-ban is, nem tudom hol a vége, de csinálom, mert élvezem. Egy barátnőmmel viccelődünk, -aki komolyan vesz:)- hogy fürdünk mi még együtt az én sokat álmodott, tervezett dézsafürdőmben így télvíz idején... úgy legyen! :):)

BUÉK!!!

Áldott, békés ünnepeket kívánok minden kedves blogomat olvasónak!

Készülődés Ajándékoló háza táján. Túl vagyunk az első foglalkozáson... volt izgalom. Teljesen rendhagyóra sikerült és érzelmileg is volt mit spontán feldolgozni! De sikerült és ezen van a hangsúly.

Viszont nincs sok idő elmélkedni, mert máris itt az újabb feladat, kihívás:) Következő foglalkozás jövőhét, ahova már van szép számmal jelentkező. Ez egy újabb kihívás, két dolog miatt is, többen is leszünk és lesz a körünkben gyerek és felnőtt is. Kicsit tartok a figyelmem megosztása miatt, mert ilyet még "idegenekkel" nem csináltam. Biztatás van... sok! Nagyon jól esnek és nagy szükségem is van rá:)

Mai napon szabadságon voltam, mert sógornőm beavatott a gipsz festés rejtelmeibe. Sőt Ő is volt olyan drága, hogy miattam szabit vett ki és még fel is, haza is utazott ma miattam:) Nahát kaptam a csodából egy párat. Már a falunapra is Ő segített a gipszfestésben, de akkor ennyire nem vettem részt benne. Most viszont nagyon akartam, mert ez az egyik foglalkozás, egyik tárgya is lesz:)

Nagyon-nagyon tetszett, nem tudom kinek mit mond a porpasztell, nekem nem sokat... ezidáig. Nem hiába holtig tanul az ember:) Szóval megismertem és rögtön a szívembe zártam, mert egy csoda, nagyon élveztem:) Unokahúgomat is beavattam a dekupázs technika rejtelmeibe, segítettem ajándék készítésben, volt flow élmény rendesen. A kicsiny nyári konyhámban csak úgy áramlott az alkotás szárnyán a sok-sok élmény, jó érzés! Olyannyira, hogy sógornőm hazaérkezésüket követően felhívott, hogy van-e még szabim, mert csinálhatnánk még egy ilyen napot, mert Ő annyira élvezte!!!!

Emberek, kell ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy ez mennyire jó, felemelő, idegkisimító, fantasztikus érzés? :):) Együtt alkotni, együtt örülni a sok szépségnek, segíteni egymást, biztatni egymást, együtt haladni, együtt csendben lenni!!!! Próbáljátok ki!!! :):) és ilyen szép dolgok kerülnek ki a Ti kezeitek közül is:)

Megtetszett, megcsináltam, nem tetszik:).. mert meg lehetett volna jobban is csinálni, ha jobban felkészülök rá. Elég jól ki lehet szedni a narancsot, pláne ha a párunk ezt bevállalja:) szóval azért - elmondása szerint - az sem volt annyira egyszerű. Vigyázni kell, nehogy kilyukasszuk bárhol is, mert akkor kifolyik a gyertya. Ne álljatok úgy neki, hogy nincs új, original kanócod. A gyertya könnyedén felolvad. Én használt és színes gyertyát használtam, amivel nincs is semmi gond, mert tulajdonképpen mindegy, de számoljatok vele, hogy a narancsot beszínezi.

Ne gondoljátok, hogy tele kell rakni, én sem gondoltam, de még ennél is kevesebbet kellett volna. A szegfűszeget pedig még akkor szurkáljátok bele, amikor meleg a gyertya, szóval még úgy mond puha, formálható. Ha megköt nem tudod beleszúrni a szegfűszeget, különösen akkor nem, ha túl sok benne a gyertya...

Ha beleöntöd az olvasztott gyertyát, ne lepődj meg, mert forrni fog a narancshéjban és nem köt ám meg olyan hamar. A kanócot beletettem, és persze, hogy eldőlt, kitámasztani nem lehet, meg kellett várni, amíg kicsit megköt, de sokat se várjatok, mert akkor meg nem tudod már beletenni. Amúgy nagyon érdekesen hűlt a gyertya, mert először a teteje kezdett hártyásodni, ami viszont már elég volt ahhoz, hogy a kanóc megálljon, úgy ahogy akartam:) 

Remélem senki kedvét nem vettem el, mert én is még meg fogom próbálni újra, jobban, szebben, a fenti esetleges hibákra figyelve, tapasztalatot felhasználva. Ezért is osztottam meg veletek mindezt, hogy Ti már figyeljetek ezekre, mert a két perces videóból ez a sok minden nem derült ki.
Jó kísérletezést, sikerélményt és szépséget mindenkinek!

Ennél szebbet:):)

November van.... és nekem rengeteg újdonsággal teli:) Az első játékom ma zárul, de az első foglalkozásom hirdetése máris folyamatban van. November 14. izgalmas, nagyon is:) Az érzés ismerős, a falunapi árusításához hasonló:)
Amikor viszontláttam a hirdetésem és ahányszor ránézek, melegséggel tölt el:) Hitetetlenül jó érzés, mintha a gyerekem lenne, vagy nem is tudom, mert gyerekem az nincs. Eleve, hogy megcsináltam, az elképzelésem megvalósult, készültem, készülök rá, rengeteg ötlettel, hangulattal:) Az az érzés jár át, akárhogy lesz, úgy lesz jó, de rosszul nem sikerülhet, egyszerűen ezt érzem!

Amikor (1-2 hónappal ezelőtt) eldöntöttem, hogy ezt én szeretném, akkor kezdett már kialakulni bennem a meghirdetett koncepció. A foglalkozás neve nem volt még meg. Sok minden eszembe jutott, de végül egyik kolléganőm ötlete tetszett meg a legjobban. Egy kicsit túl direktnek éreztem, mert ki az a Vali, meg annak a világa, ki a fenét érdekel... De aztán mégis ennél maradtam, mert belőlem, belülről ez jött őszintén, hogy még nem ismerik, az nem baj, majd teszek róla, hogy megtudják ki és mi a Vali világa:) és mindezt úgy ismerjék meg, hogy közben élvezik is, mert ezért hoztam létre:)

itt lehet elérni: https://www.facebook.com/events/1520759344901585/

Ha ezt látjátok, akkor jó helyen jártok:) Várok mindenkit nagyon sok szeretettel, ha lemaradsz az egyikről ne csüggedj, mert tartok még sokat-sokat, hogy megismerd a Vali világát, az együtt alkotás örömét, az együttlét örömét:)

 

Első játékom hirdetése van folyamatban. Nem is tudom, miért vártam vele ennyit. Én is szeretek játszani, sőt játszatni is. Úgy látszik mindennek be kell érnie:) Izgulok, tetszeni fog-e, hogy legyen a sorsolás, érdemes lesz-e az alkotásom a megosztásra...stb. Igen, ez jó kérdés volt. Mi legyen a nyeremény tárgya, amiért érdemes lesz részt venni benne.
Egyik barátnőmmel megosztottam az ötletemet, de nem repesett az örömtől. Elmondta az Ő verzióját, amiben van, volt igazság, de végül egy harmadik variáció mellett döntöttem:) Jó volt, hogy elmozdított az első ötletemtől, mert szerintem ez most a tökéletes... remélem:)
Úgy érzem ötletes, közeleg is a napja, figyelem felkeltő, akár használható is, mutatós és végül még választani is lehet:) Decemberben végig méltó részese lehet az ünnepi dekorációnak, akár ajándékba is adható, sőt saját kezűleg el is készíthető:) Ilyen gondolataim voltak, amikor ezen alkotásom felajánlása mellett döntöttem:)
Akkor nézzük ezeket a sokat emlegetett szépségeket:) Remélem felismerhető, hogy milyen ünnep közeledtére gondoltam:)

Azt hittem nem sikerült... ugyanis eddig még itthon soha nem sikerült...
Ez a repesztés az én mumusom.... volt:) A sima repesztés sem ment itthon elsőre, de aztán nagyon kikupálódtam:) Igaz sokat is gyakoroltam, de az eredménye nem is maradt el.
Na  most a finom vonalas repesztés azért egy kicsit más tészta, le volt írva, de azért Andi mester asszonyt felhívtam, hogy jól vágom-e a dolgot, kiderült; ok a dolog. Na erre vártam:) Akkor essünk neki, porcelán virágcserép, soha jobbat, szebbet, nagyon jól fog rajta mutatni. Egyébként imádom ezt a technikát, tiszta antikolás és rendkívül elegáns.. legalábbis nekem:)

Készen lett, a pasztázás előtt megbújik a repedés, de én úgy láttam, ez úgy megbújt, hogy nem is látszik:(
Itt megálltam, tutira vettem, hogy nem sikerült, gondoltam hátha lehet még valamit csinálni vele, a pasztázás előtt, ezért elvittem magammal a szakkörre. A mester asszony jól szemügyre vette, még az is lehet, hogy ő vitte fel szemmel a repedéseket, mert azt mondta ő lát rajta repedéseket, és ha ő azt mondja, az úgy is van:)
Tenni nem lehet semmit, csak kipróbálni, paszta rá és lássuk mi lesz.

Komolyan mondom, totál az esélytelenek bizalmával álltam neki, hogy ennek tuti annyi és jól lebőgök és nem is tudom mi lesz. De valami csoda történt, mert olyan gyönyörű lett, hogy azt el sem tudom mondani, csak megmutatni:) A repedések fantasztikusak, sok, kis apró szépség, ha én nem is, de a lelkem táncot járt!!! Mindenki agyon dicsért, hát szemérmesség ide, vagy oda, el kellett fogadjam, mert ritka pillanatok egyike történt velem, elégedett voltam. Nagy utat járt be ez az elégedettség érzés:) Nagyon boldog voltam, akkor már ezt is tudom, kijelenthetem, hogy elsajátítottam a finom vonalas repesztés technikáját, még sok-sok ilyet akarok, mert az egyik kedvencem, nagyon szeretem!

Napok óta készülök írni e szép tányér történetéről, de annyi minden történt azóta, hogy kicsit elvitte ezt a hangulatot... Ennek az üvegtányérnak már legalább hat-nyolc hónapos története van. Akkor hallottam arról először, hogy alulról díszítjük a tányért. Először nem is értettem, de mire megértettem nagyon izgalmasnak találtam és vártam, hogy egyszer együtt kipróbáljuk. Most végre megtörtént és megélve is nagyon jó volt:) Sokan együtt, mindenki más mintát választva, legtöbbünknek új technika is volt, szóval volt áramlás, flow élmény az egész foglalkozás alatt:)

Ez kedden még aktuális volt, sőt még szerdán is, de ahogy teltek a napok és történtek a minden napok a flow élmény azért alábbhagyott. Egyébként ez normális, de most olyan nehézséggel állok szembe ami ezt különösen elvitte.

Amúgy is nehéz.... korán sötétedik, a benti fények nem olyanok, reggel is még sötét van, némelyik alkotásomat beviszem a munkahelyemre, hogy ott fényképezzem le és szép képet tudjak megmutatni az oldalam kedvelőinek. Ezt a képet ma készítettem, de nem adja úgy vissza, mint amilyen szép valójában. Nem látszik, hogy milyen szép irizáló porral is díszítve van az üveg.

De nem csak a fényképezés nehéz. A nyolc óra munka, a család, az alkotásomra szánt idő összehangolása is iszonyúan nehéz, pedig csak ketten vagyunk már a hétköznapokban. Rendelgetnek már tőlem, amit nagyon szívesen készítek el, tanulom az újabb technikákat, olvasóimmal tartom a kapcsolatot, a heti egy mozgást ki nem hagynám, néha úgy érzem szét szakadok, de nem cserélnék senkivel:)

....azért néha irigykedem a régi életemre, milyen jó volt, ráértem, aludtam, filmet néztem, sokkal többet olvastam...stb. Szépen haladok az utamon, a sok szép alkotásra sok, szép visszajelzést kapok, de ebből megélni még nem tudnék.

Gondoltam kérek segítséget, hogy jobban menjen az eladás, a marketing. Meg is kaptam, be is szartam, már elnézést a kifejezésért! Mert úgy érzem nem tudom kiadni a kezemből, sírdogáltam is, hogy el kell engedjem az én kicsikémet, annak ellenére, hogy tudtam így kell majd lenni, mert nem tudok mindent egyedül csinálni. Nem leszek elég hatékony, nem tudok úgy segíteni, ahogy szeretnék, nem tudok mindent egy magam elvégezni, akármennyire is szeretném.

Kerestem a sírás okát, gyökerét, nehezen, de talán megtaláltam. Odáig jutottam, hogy a "gondom"az, hogy nem fogom érezni, hogy fontos vagyok, mert a visszajelzéseket adott esetben nem én kapom, hanem a segítőm. De ez nem igaz, mert a segítőm által, sokkal több helyre eljutok és sokkal több embernek lehetek a segítségére. Ki kell lépnem önmagamból és valóban olyan posztokat készíteni, amik arról szólnak, amik másoknak segítenek, amik az oldalam kedvelőit, leendő kedvelőit szólítják meg. Mindezt persze hitelesen, ami csak úgy lehet, hogy balance-ban tartom az adás-kapás energiáit:)  Ha ezt meg tudom tenni, újabb lépcsőfok meglépését tudhatom magaménak... még érnem kell hozzá, de úgy érzem menni fog:)

És íme a tányér, ami kedden  készült és azóta sok minden történt...:)

Érdeklődéssel és izgalommal vártam a tegnapi szakkört. Ugyanis őszi koszorú kötése volt beütemezve. Rengeteg szebbnél szebb őszi dekoráció kering a neten.... mondhatnánk ránézésre, hogy ahh ezt én is meg tudom csinálni! Azért ez nem olyan egyszerű... legalábbis nekem:)

Kaptunk egy kis egységcsomagot, na már azzal nem tudtam mit kezdeni. Illetve tudtam, hogy a szalma alapra fogom feltenni a sok "kütyüt", de elképzelésem nem volt semmi. Kaptunk egy mintát, nahát pont olyat már csak elvből sem csináltam volna, de tök üres volt az agyam. A mindig lelkes, kreatív Valika, ott ült a sokaság felett és fogalma sem volt, hogy mi a fenét fog ezekkel a termésekkel kezdeni. Megkaptuk az instrukciókat, mire kell figyelni, vigyázni, aztán hajrá. Ja, na de hova, merre...? :)

Némi ráhangolódás, helyezgetés, nézelődés után csak elkezdtem. Komolyan! nehéz volt kilépni önmagamból, hogy elengedjem magam és hagyjam jönni azt, ami jönni akar. Ezzel már többször volt problémám, ha döcögősen is, de végül megoldom és még élvezem is. Ahogy most is történt:) Meg voltam elégedve, a mesterasszony is, a csoport társaim is:) Azért megjegyeztem, hogy maradok én a jó kis dekupázs technikánál, mert csak az, az én szívem csücske:)

Kikacsintásnak  jó volt, örülök, hogy bevállaltam és kiderült, hogy nem vagyok hozzá béna. Erre pedig minden nyári konyhába lépésem figyelmeztet, mert oda tettem az ajtóra az alábbi fotón látható

szépséget. Nézzétek Ti is:)

A tegnapi foglalkozás témáját bevonzottam:) olyannyira, hogy pontosan azt akartam itthon is kipróbálni, amit végül a szakkörön is lehetett csinálni, sőt, még többet. Mert mégiscsak laboratóriumi körülmények között vagyunk ott benn:)

Rengeteg lehetőséget látok ebben az elkészített mécsesben. Nagyon jó a hangulata, a színekkel, az üveg formákkal rengeteget lehet játszani, a kihagyott mintáról nem is beszélve! A net széles skálája kínálja számunkra a szebbnél szebb sablonokat. A hétvégén megyünk vidékre és lemegyek a Duna partjára apró kavicsot szedni, mert az hiányzik. Abba fogom beágyazni a mécsest, gyertyát és sokkal jobban is fog mutatni.

A másik üvegre a mintát ragasztópisztollyal tettem rá, amit szintén lehet többféle üvegre tenni és ha beletesszük a mécsest, biztos vagyok benne, hogy szintén nagyon jól mutat és hangulatos lesz.

Akkor, hogy lássátok miről beszélek:)

Drágáim! Pécsen voltunk hosszú hétvégére párommal  üdülni és a bakancslistámon szerepelt a toboz szedése, mert nagyon szerettem volna az alábbi képen látható alkotást kipróbálni, megcsinálni! Egyik kedvenc magyarországi térségem a Mecsek. Orfű a nagy favorit:) Több helyen megálltunk, mire rájöttem, hogy nekem a lucfenyő tobozára van szükségem. Aggódtam, mert nem tudtam, hogy mennyire fognak kinyílni, viszont a kicsiket kerestem, azok meg ugye összecsukódva még kisebbek:) Próba, szerencse, vállaljuk.

Amilyen meglepetés ért két nap múlva már itthon, nagyon érdekes volt. Mint egy kelt tészta, a toboz dupla méretet öltött, szinte kifolyt a ládából:) nagyon örültem neki, mint egy gyerek, hogy na akkor jól gondoltam. Szép, egészséges tobozok a napfényen gyönyörűen kinyílnak:)

Haza jövetelünk után pár nappal, felkérést kaptam egy holisztikus napon levő résztvevők ajándékozására. Amikor olvastam, nagyon boldog voltam és az első gondolatom ez az alkotás volt és végül ennél is maradtam.... a megrendelő és az én legnagyobb örömömre is:)

Az alkotásuk fantasztikusan jó érzés volt. Hála világnapján kezdtük el. Jól haladtunk és végig Edith Piafot hallgattunk, falatoztunk, pezsgőztünk, beszélgettünk, alkottunk.... repdestem!

Kétszer fújtam le, majd lakkoztam. Gyönyörűen mutat az agyag edényben, amelyik a kertem egyik kedvenc dísze, kicsit csorba már szegény, de nagyon szeretem. Májust vallottam eddig a kedvenc hónapomnak, de az ősz is mindig közel állt hozzám. Ezzel az alkotással lehet übereli bennem ezt az érzést:) Van valami ezekben az őszi hónapokban, a színek, az illatok, a hőmérséklet, még a hangok is vagyok tompulnak, csendesednek!

Úgy érzem ezzel az alkotásommal ezt nagyon jól sikerült megmutatni, átadni. Gyönyörködjetek ti is:)

Második kreatív sarok Valival... és sokkal jobban sikerült, mint a májusi, legalábbis bennem:) Letisztultabb voltam, közelebb kerültem a gyerekekhez, az eseményhez. Némelyik lurkó más most egy kialakult személyiség. Imádom nézni őket, rengeteget lehet tanulni tőlük. Hihetetlenül tiszták és őszinték. Valamikor mi is ilyenek voltunk. Jó ezzel szembesülni, hogy van hova visszanyúlni, még ha nem is tudunk róla konkrétan:)

Mivel letisztultabb és tapasztaltabb voltam, ezért sikerült jobban eltalálnom az igényeket. Nagyon sok jó visszajelzést kaptam. Nem direkt, vállveregetőset, hanem ahogy érezték magukat, a hangulati visszajelzéseik, amit én okoztam nekik. Ennél szebb, jobb visszajelzés nincs számomra:) Tanulom őket, a szakmát, tetszik a velük való foglalkozás, ahogy partnernek tekintjük egymást! Van ebben valami rendkívüli, talán azért is, mert nekem nincs gyerekem. Talán kicsit kárpótol az élet, hogy ezt a lehetőséget szembe küldte velem, talán készen állok rá én is, hogy a gyermektelenség elfogadása után nyitott legyek, nyitott maradjak rájuk és ne féljek közel engedni magamhoz Őket:)

Pár pillanat kép a mai napról:)

Újra kezdődött a szakkör!!! Téma; ismerkedés a rizspapírral...legalábbis nekem:) Nem ismertem ezt a módszert, technikát, de nagyon bejött. Egy színű rizspapírral még nem dolgoztam, nem használtam. Izgi volt és nagyon tetszett a végeredmény. Végül is az eljárás kezdete volt más, most nem festéket vittünk fel, hanem a rizspapírt a megfelelő technikával és azt díszítettük. De nem is csigázlak tovább benneteket, nézzétek meg, hogy miről beszélek. Egy üveg van, csak több oldalról:)

Sziasztok!
Régen jelentkeztem, de szükségem volt egy kis időre, hogy kicsit távolabbról láthassam a falunapi eseményeket és regenerálódjam is. A falunapi kirakatom rendezgetése közben döbbentem rá, hogy mennyit dolgoztam az elmúlt három hónapban. Munka mellett, este, hétvégéken. Nem panaszkodom, de az alkotás közben csak az járt a fejemben, hogy minél több mindent meg tudjak mutatni, át tudjak adni. Nem foglalkoztam vele, hogy mennyit dolgozom. Mire eljött a nap, lehiggadtam, letisztultam.

Már csak egy dolog aggasztott, hogy hol lesz a helyem. Nagyon érdekes tapasztalat volt a többi rutinos vásárossal ebben részt venni. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor végre kezdődhetett a kipakolás. Konkrétan megkönnyebbült, boldogságos sírásban törtem ki, hogy kezdődik, amiről annyit álmodoztam és elképzeltem!:) :) Dorina unokahúgommal, - hatalmas segítőmmel - nagy ölelkezésekben voltunk egész nap. A végén megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt, olyan jól éreztük magunkat. Végül nagy családi nap is lett a napból, mert megleptek anyukámék, öcsémék, párom lányai, unokák, szóval jól megmozgatott mindenkit ez a csoda nap:) Gyönyörű időnk is volt, jól leégtünk, de ki foglalkozott ezzel, amikor tiszta lelkesedés volt mindenki:)

Nagy sztorik voltak, ezekkel nem szeretnélek untatni benneteket, de rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Például azzal és ezt egyáltalán nem negatívumként írom, hogy ezt nem akarom csinálni:) mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon jó volt. De ez egy külön "szakma" és én erre nem akarok sem időt, sem energiát, sem pénzt fordítani. Néha jól esik, kicsiben akár többször is, de csak olyan szinten, amit most elbírok, testileg, lelkileg, anyagilag. Szóval megyek tovább az utamon és jól beépítem ezt a gyönyörű napot, az összes szépségével, gazdag érzelmeivel egyaránt.

Mutatok pár képet a szépséges termékeimről, a standomról, kicsit átadva a nap hangulatát, a még nem túl nagy forgatagot, hogy milyen szép zöldben, tóparton voltunk. Köszönet Szigetbecse, hogy ezt és ott megélhettem veled, veletek!

Ez a bejegyzésem a készülődésről, a várakozás, az új izgalmáról fog szólni!

Készülődésem tárgya nem más, mint a szigetbecsei falunapon való részvétel. Amikor elkezdtem alkotni, már akkor motoszkált a fejembe, hogy jó lenne ott megmutatni magam. De összességében mégis mélyebbre nyúlik vissza ez az egész érzés. Szigetbecsei vagyok, 14 évig ott éltem, 31 éve, hogy elkerültem onnan, de a kapcsolatunk azóta is folyamatos. Rokonok, osztálytársak, barátok, szolgáltatások, nyaralások....stb. folyamatos kapocs köztünk. De a legerősebb az érzelmi kötődés. Sokszor kutattam már magamban, hogy honnan, miért van bennem ez az érzés. Jött is sok válasz, ami mind igaz is volt, de van olyan válasz, amit nem lehet megfogalmazni, csak érezni és ez ott van, mindenféle válaszok nélkül. És végül hagytam, már nem keresem a válaszokat, hanem megélem ezt az érzést, mert egyszerűen jó. Jó tenni érte, jó vele lenni, jó ott lenni, jó, hogy sokan ismernek, jó, hogy sok mindenkit ismerek, kicsiket, nagyokat. Igaz már a falu fele kicserélődött, de nem baj. Ha ott vagyok és találkozom emberekkel, olyan, mintha soha nem mentem volna el. Ott folytatjuk ahol abbahagytuk, közülük valónak érzem magam, minden természetes, közvetlen, emberi. Jó ennek a közösségnek a tagjának lenni. Tulajdonképpen már eleve jó egy közösség tagjának lenni... legalábbis nekem. A gyökereim húznak ide vissza, tartanak itt és ez biztonságot ad, jó ezt megélni!

Ilyen érzésekkel jelentkeztem be júniusban a falunapra! Tenni akartam érte, valamivel viszonozni azt, amit kaptam eddig tőle. Adni valamit abból az örömből, amit az alkotás közben érzek. Nagyon hamar összeállt bennem a kép, a díszlet, a vízió, ahogy ott vagyok és teszem a "dolgom", árulom a portékát, beszélgetek emberekkel, adom azt az örömöt, ahogy készültem hozzájuk! :)

Az elhatározás után nagyon sokszor próbára tett az egóm és böködött, hogy minek ez az egész, miért pont rám lenne ott szükség, kinek képzelem én magam, hogy így részt akarok venni ebben az egészben...stb? és még sorolhatnám! Ilyenkor megzuhantam, de mindig talpra álltam, mondhatnám azt is, a szívem állított mindig talpra. Idővel többször szólalt meg bennem a szív hangja és sikerült egyre jobban elcsendesíteni az egómat.

Ahogy közeledik a nap, egyre idegesebb vagyok, sőt már nagyon ideges vagyok. Gondoltam-e mindenre, vajon hogy fog elsülni ez az egész, nehogy rosszul adjak vissza, jó idő lesz-e, kiutálnak-e, csak ne vegyek magamra semmit, tudjam képviselni azt amiért jöttem, ami, aki vagyok!

Egyik barátnőm szerint, mire ott leszek, addigra már úgy elfáradok az idegességbe, hogy addigra pont nem fog már semmi körülmény érdekelni, csak az ottlét. Na erre vágyom, hogy ott legyek a jelenben, a teljesség élményére, mindenféle elvárás nélkül. Tudom, hogy ez csak rajtam múlik, tudom, hogy képes vagyok rá, ha nem is folyamatosan 10-12 órán keresztül, mert ilyet még nem csináltam. De azt kívánom magamnak,hogy legyek nagyon éber, legyek a központomban, ha ez mégis megszakadna, akkor legyek annyira erős, figyelmes, hogy minél hamarabb visszahozzam magam! A falu felé pedig azt kívánom, hogy legyenek elég nyitottak egy ilyen érzés befogadására, hogy a jó kis áramlás minél többször, minél több ideig jelen tudjon maradni és utána ezt kamatoztassa mindenki a hétköznapokban, amikor csügged valamiért, amikor erőre van szüksége:)

Csatolok pár képet, (a teljesség igénye nélkül) amiket kimondottan a falunapra készítettem. A fotókat is én készítettem, reggel, délután, délelőtt, amikor a legalkalmasabb volt egy-egy helyszín, az akkori fényviszonyoknak:) Az én szemszögemből ők a falu nevezetességei, szintén a teljesség igénye nélkül.

Bátorítok mindenkit, ha kedvet kapott hozzá látogassa meg Szigetbecsét, szerintem nem bánja meg:)

Köszönöm, hogy elolvastátok! Szurkoljatok nekem:) Féltem, félek, de csinálni akarom:)

Nem szoktam az alkotásaimnak nevet adni, de ezzel most kivételt tettem. Úgy neveztem el ezt a dobozt, hogy női kulacs:) Tudom, hogy hülyeség, de ahogy megláttam ez jutott eszembe! Imádok turkálókba járni és azt tapasztaltam, hogy hamar rátalálok számomra kivételes darabokra. Na és ez most, hogy jön ide? Kérem szépen úgy, hogy ebben a dobozban is megláttam a csiszolatlan gyémántot:) Volt hozzá egy elkészített minta, ami szintén nagyon megtetszett. Szokatlan volt a doboz alakja és az ajánlott elkészítési mód is. Most mondhatnám azt is, hogy nekem még sok minden szokatlan, mert még sok felfedezni való technika, trükk áll előttem....:)

Ennél a doboz elkészítésénél több tanulság, tanulás is akadt. Először is, ezentúl, ha módom lesz rá, veszem a fáradtságot és le fogok minden kütyüt szerelni a dobozról, mert sokkal kényelmesebb festeni, dolgozni vele.

És ami nagyon megfogott, nézzétek meg, hogy a dobozon levő szalvétán levő díszre is raktam díszt:) gyöngyház fényű pöttyöket, mintha a ruha mintája lenne, vagy a nyakék és közben én raktam rá:) Micsoda játék, hát nem élvezetes alkotni?!!! :)

Ezt meg kell írjam! Teás dobozom története. Tanulságos:)

Azon csodálkoztam, hogy milyen szépen, egyformán,szabályosan tudnak némelyek pöttyöket stencilezni. Én is akartam ilyet csinálni. Irigyeltem őket, az ötletet, ahogyan, amivel együtt alkalmazzák.

Ahonnan a szalvétát szoktam venni, már többször, sok olyan szalvétát láttam, amire azt gondoltam, hogy ennek mi értelme van, mi a fenének ez? Nincs rajta semmilyen minta, mire jó az ilyen? Esetleg a vasárnapi ebéd után, megtörlöd benne a szádat:)

Mire az én jó tanítóm felnyitotta a szememet!!! Ezek az általam semmire valónak gondolt szalvéták azok, amiket én úgy irigyeltem, azok a stencilezett pöttyök...stb. Én akkorát röhögtem, olyan leleplezősen nagyot, tudjátok!:) hogy én mekkora ökör voltam.... még mindig hallom a tantusz hangját, ami leesett:)

Rögtön vettem is vagy nyolc félét és mindegyikből kettőt... ha már tudom, hogy mire való, akkor hajrá!
Alig vártam, hogy kipróbálhassam és lássam a sokat irigyelt, áhított új mintát:) Már ti is várjátok?:)
Igaz nem pöttyök.... viszont irtóra szabályosak és festeni sem lehetne szebbet! :):)

Már egyszer írtam erről, hogy milyen nehezen kezdtem neki a gipsz képek festésének. Ennek biztos oka van, most más, mint a múltkor. Ez most tényleg kép és hatalmas lehetőséget rejt már maga a forma is. Ez nem egy általános kép rámával, hanem már önmagában is mutatós. Ehhez pedig csak hozzátenni akartam, elvenni semmiképpen. Az alkotói szabadságommal volt szintén baj. Kicsit szögletes vagyok, azt hiszem. És ha kapok egy ilyen szabad lehetőséget, megtorpanok, mert szokatlan, mert kívül van a komfort zónámon. Le kell csendesedni, engedni kell, hogy az jöjjön ami jönni akar. Játszani kell, amit nem sűrűn szoktam, pedig szeretem, játszani kell a színekkel, nincs tét, szabadjára kell engedni a fantáziát, egy kicsit ebből, egy kicsit abból, meg a harmadikból, negyedik színből.....aztán kb. lesz belőle valami. Illesztem a képet, lenn, fenn, oldalt, rálóg, nem lóg, illik, nem illik, meglátjuk, na még egy kis ez,  meg az és most jó lesz!!!!:)

Nézd meg apuka, jó lett? Nagyon jó lett, jött a válasz, bizonytalan vagyok, tényleg? pedig nem is csináltam "komolyan"! Nem kell belehalni, hogy jó legyen,  nem kell agyon nyomni a felelősségnek, hogy működjön, csak úgy.... engedtem ami jönni akart és nagyon jó lett!? Hát hogy van ez? :)

Valahol láttam egyszer egy ehhez hasonlót, - fiókból ékszertartó faliszekrény -  és azt gondoltam, istenem, ha én is tudnék valamikor ilyet csinálni!:) Nem birtokolni akartam, hanem megcsinálni, hogy vajon én mit tudnék kihozni belőle.
Amikor el kezdtem csinálni, teljesen más irányba képzeltem el, megterveztem, vagy egy órát szüttyögtem vele és végül mégsem olyan lett. Hirtelen eszembe jutott a mostani végleges forma... ez az, erre gondoltam és onnantól kezdve perceken belül tudtam mit akarok, hogyan nézzen ki:)
Csináltam, készen lett és nem hittem el, egyszerűen nem hittem el, hogy ezt én csináltam, én találtam ki.... létrehoztam!!! A gyomromban éreztem az örömöt, azt hittem kiszakad a lelkem a gyönyörűségtől, nem is tudom szavakba önteni mennyire boldog voltam! Azóta is gyönyörködöm benne és az az érdekes, hogy amennyire örülök neki, annyira nem bánom, ha valaki ugyanezzel az örömmel megveszi tőlem.
A kínálat és az igény nemes találkozása lenne... tökéletes párosítás!:):)

Egyszer mindenki kezdő valamiben, ahogy én is a hímzésben... még húsz évvel ezelőtt! Ez is szerelem volt az első látásra:) Emlékszem - ahol laktunk - volt egy idős képkeretező bácsi és vakon rá mertem bízni a keretezéseket. Amilyen idős volt, annyira jó ízlése volt. Na ezt a képet, viszont elsőre nagyon elszúrta:) Ugyanis ennek a képnek a kongrén pont ugyanilyen alakja volt, ő viszont beletette egy négyszögbe. Amikor megláttam azt hittem elájulok, mondtam páromnak ezt vidd vissza, mert így én ki nem teszem a falra:) Na visszavitte, a szakibácsi vágta a dolgot és kijavította ilyenre ahogy most látjátok! :)

Találtam ezt a két kőműves simítót, mármint itt, ahol lakunk:) itt sok mindent találtam már... a volt tulajok jóvoltából! Most sor került rá, hogy új köntösbe öltöztessem! Formabontó, ellentmondásos, mégis úgy érzem, nem véletlen, hogy ilyennek készült, hogy ezt akartam. A durvaság, a fizikai munka találkoztatása a finomsággal, zenével, tisztasággal. És miért zárná ki az egyik a másikat, miért ne lehetne ez benne mindenkiben? Miért látunk előítéletesen? Az alázat a legfontosabb, a munkánk iránti alázat, legyen szó bármilyen jellegű munkáról, tevékenységről!

Szakmailag is azért gondoltam, hogy pont ezt osztom meg, mert "véletlenül" csillámos ragasztólakkot használtam:) elfelejtettem, hogy kaptam. Még csodálkoztam is, hogy miért ilyen kicsi ragasztólakkot vettem, mikor látom, hogy csillog minden:) Ez csak jobban növeli a kontrasztot, amit mutatni akartam, úgy hogy véletlenül, direkt jó lett! Remélem átjön a fénykép által, hogy mit szerettem volna üzeni az éterbe...az életbe:)

Nem tudom pontosan mire gondoltam a hagyomány találkozása a mai modern világgal megfogalmazásánál, "csak" éreztem! Azt hiszem egy kicsit sikerült megvalósítanom. Ennél rendhagyóbb ajándékot ki sem találhattam volna.
Egyik szeretett kollégánktól búcsúztunk és én is ajánlottam ajándékozni valót. A csapat, csoport elfogadta és némi segítséggel én pedig összeállítottam.
Azt tudni kell, hogy a kollégám nagy fejlesztő, számítógépagyas ember (ennek ellenére szereti a pálinkát is) :) így jött az ötlet.
SQL nyelven íródott a cégnél levő ideje, beosztása...stb. ezt láthatjátok a bortartó hátulján. A pálinkás üvegen pedig QR kódokban a nevünk és egyéb "nyalánkságok", üzenetek a jövőre nézve:) valamint az üveg tartalmát szimbolizáló szilvás szalvéta dekupázsozva.
Meglepetésemre el volt mindenki ájulva milyen jó lett. Persze szerintem is jó lett, de olyan alapvető kérdéseket kaptam, hogy szinte már elhittem, hogy milyen különleges és ügyes vagyok:) Nézzétek és tegyétek fel ti is a kérdéseiteket, szívesen válaszolok! :)

Már kb. egy hónapja rakosgatom ezt a képet, de jobb lett volna, ha egy hónapja egyszerűbben fejezem be:) Nagy ötletnek tartottam, tök jó színt kevertem ki, nagyon elégedett voltam. Párom szépen gélvágóval kiszabta, de az illesztések végül hagynak némi kívánni valót maguk után. Szóval tömeg gyártás nem lesz belőle:)
A kép továbbra is tetszik, az ötlet továbbra is jó, de a végeredményben sokkal több a munka, idő, energia, mint ahogy kinéz. A keretet nem tudom látszik-e, de hungarocellből vágtuk ki. Be is vásároltam belőle... de kicsit elhalasztom a további felhasználását!
Nem baj, ezzel is okosabb lettem, az embernek azt is meg kell tapasztalnia, hogy mi az ami nem megy, vagy nem az igazi. De most már félre a szóval, lássuk!:)

Az Internet mentes hétvégémnek lett még egy utóhatása! Nagyon fáradt voltam már ma délután, mondtam is páromnak,  most már csak olyan alkotásba vágok bele, amit nagyon szeretnék megcsinálni. Feltéve ha segít, mert tetőlécet kellett fűrészelni. Segített:) Szóval ez a ma esti romantika, nélküle nem jött volna létre.

Ha utazunk nagybátyámékhoz, Tápiószecsőn meg szoktunk állni fagyizni. Nagyon jó kis cuki nőtte ott ki magát. Fantasztikus jó díszlet van, csupa elhozni való holmi:) és ott volt egy mécsestartó, megláttam és rögtön akartam. Gondoltam is közben, milyen jó kis blogbejegyzés lesz belőle:) Na, most már van nekem is és a bejegyzés is megszületett:) Romantikázzunk együtt!

Nincsen ma gyereknap, de én azt tartottam:) Különböző szépségeket, praktikus ajándékokat gyártottam... gyerekeknek:) Valamelyiket csak úgy, valamelyiket alkalomra! Valamelyiket már holnap elviszik, valamelyiket mi visszük jövő hónapban. Nem tűnnek olyan nagy és nehéz dolgoknak, de azért megdolgoztattak, ment vele az idő, főleg, hogy közben túrógombócot is csináltam:) Na nézzük!