Napok óta készülök írni e szép tányér történetéről, de annyi minden történt azóta, hogy kicsit elvitte ezt a hangulatot... Ennek az üvegtányérnak már legalább hat-nyolc hónapos története van. Akkor hallottam arról először, hogy alulról díszítjük a tányért. Először nem is értettem, de mire megértettem nagyon izgalmasnak találtam és vártam, hogy egyszer együtt kipróbáljuk. Most végre megtörtént és megélve is nagyon jó volt:) Sokan együtt, mindenki más mintát választva, legtöbbünknek új technika is volt, szóval volt áramlás, flow élmény az egész foglalkozás alatt:)

Ez kedden még aktuális volt, sőt még szerdán is, de ahogy teltek a napok és történtek a minden napok a flow élmény azért alábbhagyott. Egyébként ez normális, de most olyan nehézséggel állok szembe ami ezt különösen elvitte.

Amúgy is nehéz.... korán sötétedik, a benti fények nem olyanok, reggel is még sötét van, némelyik alkotásomat beviszem a munkahelyemre, hogy ott fényképezzem le és szép képet tudjak megmutatni az oldalam kedvelőinek. Ezt a képet ma készítettem, de nem adja úgy vissza, mint amilyen szép valójában. Nem látszik, hogy milyen szép irizáló porral is díszítve van az üveg.

De nem csak a fényképezés nehéz. A nyolc óra munka, a család, az alkotásomra szánt idő összehangolása is iszonyúan nehéz, pedig csak ketten vagyunk már a hétköznapokban. Rendelgetnek már tőlem, amit nagyon szívesen készítek el, tanulom az újabb technikákat, olvasóimmal tartom a kapcsolatot, a heti egy mozgást ki nem hagynám, néha úgy érzem szét szakadok, de nem cserélnék senkivel:)

....azért néha irigykedem a régi életemre, milyen jó volt, ráértem, aludtam, filmet néztem, sokkal többet olvastam...stb. Szépen haladok az utamon, a sok szép alkotásra sok, szép visszajelzést kapok, de ebből megélni még nem tudnék.

Gondoltam kérek segítséget, hogy jobban menjen az eladás, a marketing. Meg is kaptam, be is szartam, már elnézést a kifejezésért! Mert úgy érzem nem tudom kiadni a kezemből, sírdogáltam is, hogy el kell engedjem az én kicsikémet, annak ellenére, hogy tudtam így kell majd lenni, mert nem tudok mindent egyedül csinálni. Nem leszek elég hatékony, nem tudok úgy segíteni, ahogy szeretnék, nem tudok mindent egy magam elvégezni, akármennyire is szeretném.

Kerestem a sírás okát, gyökerét, nehezen, de talán megtaláltam. Odáig jutottam, hogy a "gondom"az, hogy nem fogom érezni, hogy fontos vagyok, mert a visszajelzéseket adott esetben nem én kapom, hanem a segítőm. De ez nem igaz, mert a segítőm által, sokkal több helyre eljutok és sokkal több embernek lehetek a segítségére. Ki kell lépnem önmagamból és valóban olyan posztokat készíteni, amik arról szólnak, amik másoknak segítenek, amik az oldalam kedvelőit, leendő kedvelőit szólítják meg. Mindezt persze hitelesen, ami csak úgy lehet, hogy balance-ban tartom az adás-kapás energiáit:)  Ha ezt meg tudom tenni, újabb lépcsőfok meglépését tudhatom magaménak... még érnem kell hozzá, de úgy érzem menni fog:)

És íme a tányér, ami kedden  készült és azóta sok minden történt...:)