Itt valóban az együtt alkotásé lenne a főszerep és nem a technikáé. Nagyon egyszerű, olcsó költségvetésű, újra hasznosítható alapanyagokból dolgoznánk. Kellemes zene, beszélgetés, együtt alkotás, akár páros, konkrétan négykezes alkotások is előfordulhatnak:) Több alapanyag mentén, interaktívan történne valamelyik hétköznap estén.
Megfigyelhetitek majd, hogy mennyivel jobban telik az idő a munkahelyen, kellemesen feltöltődve, az otthonunkban, családunkban vidáman és van értelme az életünknek érzéssel egy ilyen együtt alkotói est után.
Azt hiszitek biztos, hogy a levegőbe beszélek, de minap az egyik hírlevelemben olvastam az alábbi történetet. Írója üdvözölte a továbbadást, ő is olvasta ezt egy könyvben. Ez a könyv nem más, mint dr. Lissa Rankin amerikai orvosnő „Gyógyulás gyógyszerek nélkül” c. könyve. Amit azóta én is megrendeltem:)
"1961-ben az amerikai Roseto városában letelepedett olasz bevándorlók egy kis csoportja, és ott Amerikában, újjáteremtették az olaszos óhazát. Olaszosan kezdtek el élni: napközben dolgoztak, esténként pedig összejöttek beszélgetni, boroztak, a közös konyhában együtt főztek és jókat ettek. Többgenerációs otthonokban együtt éltek, és az ünnepeket jókedvűen, együtt ünnepelték meg. Törődtek egymással és nem hagytak senkit egyedül küszködni.
Aztán néhány évvel később a városba látogatott egy előadásra a szomszéd település orvosa, akinek a helyi orvos elmesélte, milyen megdöbbentő, hogy az itt élők szívinfarktusban való halálozási aránya a fele az országos átlaghoz képest. Sőt, a 65 éven aluliaknál majdnem elérte a nullát.
Orvosok egy csoportja vizsgálni kezdte a városban élők egészségi állapotát, életkörülményeit és további felfedezéseket tettek: nem volt öngyilkosság, alkoholizmus, drogfüggőség, és nagyon kevés volt a bűnözés. Senkinek nem volt gyomorfekélye sem.
A kutatást végző orvosok először a híres mediterrán étrendre tippeltek, de kiderült, akkoriban nem álltak olyan jól a helyiek anyagilag, hogy követni tudták volna, mert pl. az olívaolajat sem tudták megfizetni. Sőt, ezek az ott élő olasz-amerikaiak nem is voltak fizikailag fittek. A legtöbben dohányoztak, ülőmunkát végeztek és sokan voltak kövérek.
Ezután a város esetleg eltérő földrajzi adottságait mérték fel, de sem abban, a génekben, vagy az orvosi ellátás minőségében nem találtak eltéréseket az ország többi részeihez képest.
Így arra a következtetésre jutottak, hogy akkor Rosetóban kell lennie valaminek, ami elhárítja a betegséget….
Mégpedig az volt a végkövetkeztetésük, hogy egy támaszt nyújtó, szoros közösség jobban hat a szív egészségére, mint a koleszterinszint, vagy a dohányzás!
A magányos embert jobban elcsüggesztik a mindennapos kihívások, és az efféle csüggedés stresszreakcióra készteti a testet (a magas vérnyomástól kezdve a veseműködés zavaráig). Egy támogató közösség körében azonban megnyugszik az ember.
A magány feszültséget teremt, a szerető közösség pedig megnyugtat! Valójában ez az egyetlen tényező önmagában erőteljesebben hat a testünkre, mint az étel, az alkohol, a dohányzás és a sport – írja dr. Lissa Rankin könyvében.
Egy harvardi tanulmány megállapította, hogy akik a barátaikkal együtt járnak pl. étterembe, sportolni, vagy nyaralni, átlagosan közel három évvel élnek többet visszavonultan élő társaiknál!
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a társas elfoglaltság egyenértékű a testmozgás jótékony hatásával!"
Ugye megmondtam!:)
Szóval kialakulóban van egy ilyen hely Soroksáron, ahol ezt a közösségi élményt szeretném én meghonosítani... természetesen az alkotás mentén! :)
Régi időkből egy kis inspiráció, amikor leginkább a munka hozta össze a család apraját, nagyját! Nem is gondolták akkoriban, hogy a maga természetes módján, milyen nagyszerű, építő, közösségi élményben volt részük:)
És pár kép a jelenből, annak hangulataiból, az én általam kezdeményezett, tartott foglalkozásokon:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése